Az elmúlt hetekben látott napvilágot, a sajtó minden sarkában gondolatébresztőnek szánt sopánkodással fogadott Magyar Ifjúság 2012 kutatás, melynek eredménye nemes egyszerűséggel annyiban összegezhető, hogy a 18-29 közötti szavazásra jogosult  korosztály, a már eddig is agyonkutatott Y-generáció, b*szik a politikára, a közügyekre, a társadalmi problémákra és felelősség vállalásra, mi több véleménye sincs nagyon ezekről a kérdésekről. "Ahham..Szomorú, szomorú.."- Kulcsolhatnánk össze a kezünket hátul, miközben deres hajunkon megcsillan az őszi napfény, és így lesünk ki a panel konyhájának ablakán.

Van még egy savanyú hírem, mélyen tisztelt éltes polgártársak,

hogy amelyik korosztály, majd a következő Magyar Ifjúság kutatásra cseperedik fel, ( "Zed dzsenerésön") addigra is illene hagyni egy kis közéleti jajveszékelni valót a tárban, mert az eredmény még kupánvágóbb lesz. Természetesen az Apparátus ezúttal sem hagyja magára olvasóit, szembemegyünk a modern sajtótrendekkel, és holmi féligazságok, abszolútumnak beállított vélemény pöffeszkedések, és álszent aggodalmaskodás helyett, egy alapos, dokumentarista stílusjegyeket csillogtató, tényfeltáró kutatással szeretnénk bemutatni, az értetlenül álló idősebb generációnak, hogy milyen folyamatok húzódtak meg az eredmény mögött. A végén természetesen ítéletet is hozunk, a 3T-s koordináta-rendszer szerint. Kezdjük hát!


A generációs ( közéleti ) közöny kialakulásának folyamat ábrája:

1. Fázis

Vegyünk egy átlagos kis csellengőt, akit kiköpött a magyar ugar mondjuk '85 és '95 között, tehát ami közös bennük, hogy döntően a rendszerváltás utáni években kezdi el magához venni szociális és kulturális betevőit. A gyermekkor, és a köztelevíziózás ártatlan éráját (mely a téma szempontjából irreleváns) gyorsan ugorjuk is át, és repüljünk a pubertás, fiatal-tinédzserkor elejére, amikor is,a társas viszonyok, a közösséghez viszonyított én, és a közös(valódi?) valóság érzékelése rohamléptekben kezd kialakulni, és formát nyerni. 

Papa-mama kapitalista mintapolgárok, mindennap túlórákat bevállalva termelik a GDP-t valamelyik multinacionális cég nagyon fontos egységében, / vagy nem dolgoznak de ugyanúgy szarnak a kölyökre, a lényeg, hogy a gyerekek az egymás közötti értékrendszert, már nem elsősorban otthonról, előbbi generációktól átvéve, eltanulva hozzák, hanem új alapokon maguk alakítják ki. Ennek a valóság, és norma tájékozódási térnek a berendezője, az addig itthon nem is létező tömegmédia, a kereskedelmi célú szórakoztatóipar. Igen kedves, deres hajú barátaim, talán majd egyszer, pár száz év múlva, akkor már persze teljesen hiába, megpróbálnak azzal komolyan foglalkozni szociopszichológus-antroplologisták, hogy a modern ember realitásérzetét mennyire változtatta meg a szobaközepén álló valóságdoboz, vagy akár a kereskedelmi rádió. ( Ne okoskodj az internettel, most még legalább tíz évvel korábban járunk! ) Itt van az a ki nem mondott, inkább csak érzett lényeg, amiért olyan brutális nagy szakadék tátong, mondjuk Laci a bundesliga sérós Edda rajongó, és Bender, a fültágítós, grimecore DJ között. Az okot az ingerek exponenciális begyorsulásánál keresd.

Na jó oké, nagy dolog, kapott egy kis nitrót az érzékelés, de mi van az értékrenddel, mit közvetít a közös valóság prókátora? 


A Rádió:

A család TV-je:

Mire érettségiző, vagy hallgatói korba érik ifjú pajtásunk, még ha jó ízléssel el is határolódik a média trash vonalától, feltehetően annyit azért neki is sikerült megtanulnia, hogy a működő világunk 3 alappillére a pénz, a szexualitás, és a versenyszellem. Gyakorlatilag a fiataloknak/fiatalokról szóló televízióban sugárzott filmalkotások, és szórakoztató műsorok, direkt és indirekt módon, ezt az üzenetet kivétel nélkül magukban hordozzák, egészen más intenzitással, mint akár egy évtizeddel korábban is. Lázadni persze szükséges, muszáj, elősegíti a társadalom fejlődését. A szóban forgó generáció hedonista, önpusztító, magamutogató provokációra épülő, fogyasztói dimenzióban történő képzelt lázadása, azonban semmilyen rendszerre, vagy tabura nem veszélyes, és hiába keresi egyre kényszeredettebben azokat, határokba sem fog ütközni.

Némi ebből fakadó frusztráltsággal tehát megérkeznek az említett korba, ahol finoman rákapcsolódnak a társadalmi rendszer felvevő óraművébe. Itt már (persze az egyezményes kánon szerint) betekintést kapnak a világ szisztematikus rendjébe, rendszerszintű dogmáiba, tömegeket érintő folyamatiba. Mivel az egyezményes közös térben ott lebeg a pénzből, csillogásból, szexuális ingerekből, amerikai álomból, celebekből, a rózsadombi, párt közeli, mutyizós, befolyásos faterral bíró haver, minden jóval teli, előre lezsírozott életéből gerjesztett kielégületlenség, irigység, igazságtalanság, vágyakozás, így emberünk elvárással teli kebellel fordul a politika felé. Megszeretné tudni, miért van ez így.

Persze korábban már sokat, sok helyen hallotta a most éppen sopánkodó idősebb generációtól, hogy "Úgy szar az egész ahogy van!', 'Itt sosem lesz egy tisztességes ország!,' "Minden politikus bűnöző", "A kis embert eltapossák a nagyok, "aki becsületes nem tesz szert vagyonra!, de azért gondolja megnézi milyen a helyzet a saját szemével.

A "Baloldalon":

A Jobboldalon:

(gyengébb idegzetűek kedvéért kattintós )

Valahol:

3. Fázis:

Mire egyszeri fiatal barátunk, már ideológiailag megfelelően képzett, munkakorú lakossá cseperedik, nagy hányadban az alábbi két fősodor valamelyikébe lesz sorolható, feltehetően: 

1. Mindig is túl hülye volt ahhoz, hogy a nagyvilág tágabb összefüggéseit, és problémáit firtassa. El van ő a mindennapi ügyes-bajos dolgokkal, minthogy fagy az androidos szoftver, na meg egy másik köcsögöt kellett volna az X-faktorban továbbjuttatni. A közügyekről nagyjából annyi, másoktól átvett mantra szerű, gondolati közhelytára van, minthogy "őt nem érdekli a politika, úgyis mindenki csak a saját zsebét tömi".  Szidja az országot, a megélhetési viszonyokat, fenyegetőleg külföldi portyákat helyez kilátásba, irigykedik az osztrák, svájci életszínvonalra, ("mi miért nem tudjuk így csinálni?") de sosem hallott még mondjuk a modern kori rabszolgaságról. Történelmi, vagy gazdasági kontextusban nem is képes szemlélni a körülette lévő világot, pedig gimnáziumi és felsőfokú végzettsége PAPÍRON megadta neki a szükséges tudásanyagot. Ő azonban akkor , és ott, valami tök mással volt elfoglalva. Valószínűleg anyagi javak, szexualitás, vagy egyéb önmegvalósító igénykielégítéssel, pontosan úgy, ahogy az első két fázis felnevelte. Az is épp elég baj, hogy páran egyáltalán szavazni eljárnak, örülnünk kellene annak, hogy még ezenfelül nem kezdenek túlzott civil agitációba.

2. A kiábrándult, kivonult, elhatárolódó fiatal értelmiség, akit egzisztenciájuk, műveltségük ugyan lehetővé tenne arra, hogy határozott véleményformáló erőként fellépjenek, ám ez a potenciál kimerül zömmel a rosé fröccs melletti szenvedélyes vitatkozásban. Ők elég hamar felmérték azt, hogyha nem születtek bele valamelyik módszerváltás után megtollasodott újgazdag családba, akkor a rendszer annyi perspektívát kínál számukra, hogy a "life long learning" jegyében megtanulhatnak 4 különböző nyelven, Master, PHD, mérnök-informatika-pénzügy, és akkor 40 éves korukig, amíg ki nem öregednek a fiatal, dinamikus csapatból, viszonylag tisztességes alamizsnáért 8-10-12 órázhatnak, valamelyik számukra teljesen érdektelen végterméket előállító nemzetközi vállalatnál. Ha innen valakinek voltak közösség és világmegváltó ambíciói, bizonyára belépett valamelyik szimpatikus ügyet szolgáló szerveződésbe, ahol azt láthatta, amint a felső tízezer ifjúsági tagozata, élőben játszik fészbukosdit, és megy a nagy kapcsolatépítő piros-pacsi. Mert a kapcsolati tőke nagyon fontos. Erre pedig nagypolitikában, rezzenéstelen szemmel, nekik szegezik a kérdést egy választólapon, hogy most akkor Bajnai vagy Mesterházy? Mind ismerik őket, csak fiatalabb kiadásban..

Ezek után szörnyülködik a szabadvilág médiája, hogy a fiatalok hajlanak a radikalizmus, és a szélsőségek felé? Az a kisebb réteg, aki úgy dönt nem kár a tóba ordított szóért, mindenféle összeesküvés és háttérhatalom címkével felpakolt szemüveggel tekint a világra, (pedig Marx egyszerűen csak tőkésnek nevezte őket, azokban az egyszerű időkben) aki pedig ideológia mentes racionalista, a számok nyelvén fordítja le magában, hogy 1000 életének felhalmozott, és megkeresett bére sem lenne elég nyomásgyakorló erő ahhoz, hogy változtasson akár az ország, nem hogy a világ menetén.

Erőforrásai nincsenek, csak az ideje, és a két keze, ami bárki mással, bármikor pótolható. Tömeges szervezkedés, civil-katonai nyomásgyakorlás...a XXI. században? Viccnek is rossz..a technológia sincsen a nép egyszerű gyermekénél. Amely egyszerű gyermekek nagy része, egyébként is vállalhatatlan szellemi színvonalon, név nélkül anyázza tele a másik kijelzőjét, mondva csinált eszmerendszeri nézeteltérésekre hivatkozva, különböző politikai fórumokon. Itt meg is érkeztünk a közügyekben még "aktív", idősebb generációhoz.

Konklúzió, ítélethirdetés

Aki számára a vázlatpontokon túl, kirajzolódik, az így készült, ezen állomások mentén fejlődő élet és öntudat, könnyen beláthatja, hogy merő pofátlanság elővenni a vádló miérteket, és a mindenféle kiadó, vélemény rovataiban tetten érhető fekete keretes sopánkodást, meg a hatásvadász címeket, mint " A közöny generációja." "Az elátkozott nemzedék".. 

Miután a jelenlegi egyezményes közös vallásunk, a piacgazdaság, felnevelte, szeméttel etette, majd sajátos önszerveződési törvényszerűségei okán annyi perspektívát adott, hogy mutasson mindenki a farkára, és tapsoljon, akkor ne várjuk már el, hogy az ebben a cirkuszban felnőtt tinó, magától húzza fel a bohóc orrot, csak mert amúgy négy évente x-elhet. Az efféle közönség, inkább kiül a nézőtérre, és ki szakavatottabban, ki nyálcsorgató demagógként, de inkább csak figyeli az előadást, mert a farok mutogatásnál nagyobb szerepet úgysem kapna. Egyelőre.

Az Apparátus ítélete, a közélet jelen keretrendszerétől elhatárolódó fiatalság ügyében:

TÁMOGATOTT