1; A bal farpofa – Csatornazene 


A piachódító útjának dicső zenitjén méltán trónoló román illetőségű HIT zenecsatorna, valahogy úgy tapintott rá a közép-európai néplélekre, mint pederaszta tanító bácsi a buci maci magazin nyári ruha mellékletére.  A DIGI portfólió család új kedvence, fényes pompával üdvözölt esti sztárvendége a legtöbb vendéglátó ipari egységnek. ( Vö. tradicionális kocsma, forgalmas csomóponti népivó, tehát nem a belvárosi artbar-ok és romkocsmák keretrendszere szolgál természetes fellelési helyéül. ) A nemes előadó pedig, több dimenzióban is jó szolgálatot tesz meghívójának: Teljes hangerőn biztosítja a komplett zenei szórakoztatást, melyről korábban rádiónak, zenegépnek, rosszabb esetben előre a célból gyártott cd-lemezeknek, és hangulat felelősöknek kellett gondoskodni, másrészről figyelemfelkeltő, női idomokat sem nélkülöző videoklipjeivel biztos fókuszpontjává válik a minden hasonló egységben őslakos fajként tanyázó, fátyolos szemmel a képernyőre meredő magányos üvegszorongatóknak.

A csatorna gátlástalanabb populista politikát folytat, mint bármelyik valaha volt magyar politikai párt a rendszerváltástól innen és előtte. Az utóbbi 40 év teljes könnyűzenei palettáját felvonultató kronológiában, harmóniában megfér egymás mellett egy újra gondolt Nóta TV és a 70-es évek Boney M-el és ABBA-val fémjelzett vonala, napjaink összes farok csóváló rnb potentátjával, modern diszkó performanszával, és tini formációjával. A szigorúan idézőjelesen alternatív kultúrából, szigorúan csak annyit és azt engedi be, ahol az adott előadó, vagy stílus összeért a mainstreammel, és globális népszerűségre tett szert. Így fordulhat elő, hogy akár egy Nirvana számot is válthat Lady Gaga, vagy Sean Paul.

A csatorna magától értetődő könnyedséggel teszi meg azt, amire a VIVA és elődjei - talán az öltet grandiózussága okán szándék hiányában is - de képtelenek voltak; integrálja a falusi mulató és a budai pincekocsma teljes generációs intervallumát 15 és 60 év között.

Ez a poszt azonban mégsem eme targetálási bravúr kulturális aspektusainak elemzésével hivatott foglalkoztatni.

2; A jobb farpofa – A korszakos idol vonalai

2014-et írtunk. Péntek este amikor az Apparátus elfoglalta helyét a törzsasztalnál, éppen én voltam a soros megbízott, aki a megfelelő ütemezés melletti unikum és sör logisztikai koordinálásáért felelt, így hárítván rám a pénzügyi tranzakció lebonyolítását is. A pult mögött serénykedő igéző szépségű lány vállát a pénteki forgalom és az egész heti felgyülemlett, alkoholistákkal átszőtt munka stressz nyomta. Kedvetlenül, és demonstratív jellegű vontatottsággal tette a dolgát. Szoláriumban aranyozott bőrének hamvasságát mégsem kezdte ki a fáradtság, puha arcának ajka feletti monroe piercingjén néha játékosan visszaköszöntek a neonfények egy csillanás erejéig. Olyan 19 év körüli lehetett, az a fajta kínosan igényes vagy legalábbis annak titulált lány, akit ha nem vittek el mostanáig dubajozni, nagyjából minden reménye, ami megmaradt, hogy a poszt-hajógyári szigetes bulik valamelyikén, vagy a sound-on felszedi egy tehetősebb , sportos vállalkozó, és kiragadja a dohszagú pincekocsmák pöcegödréből.

Ha nem akkor végleg alámerül, és örökké a pult köré gyűlő, a lelkük mélyén egy kóbor numerában reménykedő minimálbér szagú, megélhetési alkoholisták fétis tárgya lesz, és a szolárium aranybarnasága is egy nap szürkébe bukik.

Ahogy ezen a két elszomorító alternatív jövőképen lamentáltam, egyszerre valami éktelen lárma ütötte meg a fülemet. Pontosabban olyasfajta, ami a korábbiaktól is nagyobb hatótávolságú intelligencia elleni támadást feltételez. A lány arca felderült, és a képernyő felé fordult. A szeme büszke csillogással telt, mimikája valami féle munkásság előtti elismerő tisztelgésre hasonlított. Majd ahogy a remény utolsó sugara is belopta magát a szívébe, úgy virult ki az addig komor vonású mozgó selfie, és fakadt előbb mosolyra, majd dalra. A hátralévő korsókat énekelve töltötte meg.

Ha bárkiben is felmerülne a kérdés, hogy ki korunk hőse, aki a „prémium p*csa” kaszt afféle védőszentje és őrangyala, ki fényt gyújt eme elveszett lelkekben, nos az inkább vesse el. Aki a plazma tévé kijelzőjéről rám pucsított nem volt más, mint:

3; Az Ánusz - NICKI MINAJ

Az Apparátus rendkívüli hatállyal első napirendi ponttá tette a tárgyesetet ügyboncnok asztalán. Ilyen mértékben pusztító ( Copy Right: prof. Bogár Laci ) a Jó Ízlés ellen nyíltan művelt kegyetlenkedést a legritkább esetben tapasztaltunk.

Akármilyen titkos szabad-nőműves, cionista forrásokból finanszírozott összeesküvés sejlik fel a háttérből, abban biztosak lehetünk, hogy a producert zsigeri, őszinte és igaz gyűlölet fűzi minden a kultúrember által létrehozott civilizációs értékhez és normához.

Bár a végső romlás illatát előrevetítő rohadó szirmok, már lassan 13 éve leestek, ( Igaz Christina, te tini-sztár?) , ehhez képest mégiscsak azt kell mondanunk, hogy előbbi korszerűségét tekintve, csak egy kémiai robbanó anyaggal töltött bomba hatás fokával dolgozik, a nukleáris rakétával szemben.

A Produkció:

Teszünk mi az olyan sorokra, mint a „..dick bigger than a tower, I ain't talking about Eiffel's”  vagy a „Come through and fuck 'em in my automobile, Let him eat it with his grills” . Teszünk az ejakuláló kókuszdiókra, a folyamatosan a felfogó képességünknél rövidebb vágásokkal a pofánkba rázkódó női ánuszok nagy totáljára, teszünk továbbá az elcsépelt banános klisére, meg a csöcsökre tejszínhabot fújó nagy szemekkel „upsz” butuska pillázásra is.

 Az egyetlen igazi a problémánk, ezzel az egész kis huncutsággal, hogy nektek nincsen vele az ég egy adta világon semmi problémátok.

Fel sem merül senkiben megkérdőjelezni, egy szellemi termék – legyen az a track, vagy éppen Minaj tompora maga - ilyen mértékű népszerűségének létjogosultságát, ha a vizuális körítés és a közvetítő csatorna professzionalizmust, pontosabban fogalmazva komoly költségvetést sugall. A látvány, a mozgókép nyújtotta határokat feszegető szexuális ingerlés, mind eltereli a figyelmet arról a döbbenetes tényről, hogy a nemiség hangsúlyozásán túl nincs tartalom.

A tartalom ugyanis az volna, hogy valamelyik nyomornegyedből kivakaródzott, tagadhatatlan szociokulturális fogyatékossággal küzdő etnikum, egy CGI effektelt fán hadonászik megmanipulált valagával, miközben elmondja nekünk, hogy minden gyilkos, dealer, nagyfarkú fickó a környékről az ő nagy kofferébe szeretne pakolni, - nem ám a szomszéd lotyó deszka p*csájába – és ez a testnyílás tömködés, rendszerint meg is valósul.

Eltudjuk ugyanezt képzelni Borsod-Abaúj-Zemplén díszletével, 30 000 Ft-ból, Lakatos Dzsenifer főszereplésével? Nagyon is! A forma eltérhet - vélhetően „poénvideó” lenne belőle a youtube valamely pöcegödrében összehozva az erre fogékony trollokat – de bizony a tartalom, az „üzenet” változatlan.

Köszönjük szépen, de a relativizáló, kontextusából kiragadott „A 60-70-es évek szexuális forradalma, és popkulturális vonatkozásai” című elbagatelizált novellás fejezetből nem kérünk ide se félremagyarázást, se részigazságokat, hogy régen is minden ilyen volt. Egy társadalmi és kulturális mozgalom, ill. annak természetszerű lecsapódása a művészetben, nem hasonlítandó össze, egy 2014-es befektetés alapú zenepiaci termékkel.

Persze az is sokat elmond széles rétegek identitástudatáról világszerte, hogy miben találjuk meg az azonosulási pontokat. Nem nehéz analógiát vonni, hogy miért lehet napjaink Magyarországán a farpofák rebegtetése vitán felülálló perspektíva. A probléma akkor van, ha egy zenepiaci termék, így részben a kultúránk, se nem felelős szolgáltató, se nem reflektáló modul, hanem az örvényt erősítő destruktív és végtelenül sötét szennyező anyag.

Talán egy nap beköszönt az aranykor, és megáll a történelem, amikor a tömegmédia grémiumának, és az abba tartalmat előállítóknak kitágul a szellemi horizontja egészen odáig, hogy a Cyrusok, Gomezek, Ke$hák, Kanyék, és Pitbullok nem csak az "erre a fajta zenére fogékony srácok" számára nyújtanak jól megtérülő szórakozást, de kölcsönhatásban áll társadalmunkkal, kultúránkkal, észrevétlen formálják önképünket. Pont annyira észrevétlenül, ahogy az effektek alatt meghúzódva lötyögő a narancsbőr serceg az Amazonas esőerdő banánfáin.   

Az Apparátus ítélete a megénekelt és megtömött púzók ügyében:

TILTOTT